[Íróknak] Karakteralkotás

Mi a karakter? Ez a kérdés az írott szó feltalálása óta foglalkoztatja az irodalomtudósokat. Valós embereket alkotni, valós helyzetekben – ez olyan sokrétű, változatos, de egyedi feladat, hogy ha a mikéntjét szeretnénk meghatározni, már az is olyan, mintha egy lavór vízbe próbálnánk belemarkolni. Nagy írók újabb és újabb nemzedékei Arisztotelésztől Arthur Millerig hiába próbálták művészileg és szakmailag megragadni, hogyan kell jó karaktert alkotni.

A XIX. század legkifejezőbb irodalomtudósa, Henry James amerikai regényíró volt, az Egy hölgy arcképe, A galamb szárnyai, a Daisy Miller és sok más mestermű szerzője. Jamest megigézte a szépirodalom, amelyhez tudósként közelített. Henry több esszét írt, ezekben megpróbálta meghatározni a karakteralkotás szabályait. A szépirodalom művészeté-ben James feltesz egy kérdést: Mi más a karakter, mint a történés meghatározása? És mi más a történés, mint a karakter megvilágítása?Mély gondolat. A kulcsszó természetesen a történés. A könyvek általában egy kulcstörténésről szólnak, a történet pedig arról, hogy a karakter mit cselekszik a történéssel kapcsolatban, illetve, hogy hogyan reagál rá. A könyvben az események kimondottan úgy vannak megtervezve, hogy felfedjék a karakter valóját, azért, hogy mi – olvasók -, túllépve hétköznapi életünkön, kapcsolatot, köteléket teremthessünk „köztünk és köztük”. Magunkat látjuk bennük, és egy pillanatra talán felismerés és megértés tölt el minket.

Henry James azt írja A szépirodalom művészeté-ben, hogy a legkönnyebben azzal tudjuk megvilágítani a karakterek lényegét, hogy mélyen a történésbe keverjük őket – ez fedi fel valódi lényüket. Hogy milyen választ adnak egy adott történésre, eseményre, hogyan reagálnak, mit mondanak, és mit tesznek – ez az, ami meghatározza karakterük lényét. Henry James gondolata azért olyan fontos, mert a karakter belső alkotóelemei ténylegesen meghatározzák a történést; az pedig, hogy hogyan reagál a karakter a történésre, megvilágítja és egészében meghatározza őt. Nekem és neked íróként azt a kérdést kell feltennünk, hogy mi az, ami a karakteredet készteti arra, hogy megtegyen valamit. Josh Campbell írja A mítosz erejé-ben, hogy mitikus értelemben minden utazásnak – mint a beavatás első szakaszának – a régi én haláláról és az új én születéséről kell szólnia. Campbell szerint a hős, illetve a hősies alak „nem a világűr, hanem a belső űr felé halad, oda, ahonnan minden létező ered, a tudatba, amely minden dolog forrása, a bennünk élő mennyei királyság. A külvilág képei a bensőnkben tükröződnek.”

Hogyan a legszerencsésebb nekilátni a karakteralkotásnak? Hogyan hozd létre a kapcsolatot a karakter, a karakter drámai döntései, és az elmesélt történet között? Hogyan döntöd el, hogy a karakter autót vezessen vagy busszal járjon, hogy milyen festmények, poszterek lógjanak a háza, vagy éppen a lakása falán? A karakter a könyv lényegi belső alapzata. A sarokkő. A karakter a könyv lelke, szíve, idegrendszere. Mielőtt bármit is papírra vetnél, előbb meg kell ismerned a karaktert. A könyvben a történet mindig előre halad, az elejétől a vége felé, akár lineáris, akár nemlineáris stílusban. A történetet úgy tudod előrehajtani, ha a karakter tetteire összpontosítasz, illetve arra, hogy a narratíva során milyen drámai döntéseket hoz.

Szóval mi is a karakter? A karakter nem más, mint cselekvés – az ember az, amit tesz, és nem az, amit mond. A könyv nem más, mint viselkedés. Győz, vagy őt győzik le? Ha a könyvírás közben azt veszed észre, hogy a karakterek nem olyan világosak és jól kitaláltak, mint szeretnéd, s úgy érzed, gondolkodásukban, érzéseikben, érzelmeikben erősebbnek kellene lenniük, először meg kell állapítanod: aktív erőt képviselnek-e a könyvben – vajon miattuk történnek a dolgok, ők irányítanak, vagy csak sodródnak az eseményekkel? Sokféleképpen közelítheted meg a karakteralkotást. Mindegyik módszer jó, csak meg kell találni a neked megfelelőt. Először is találd ki a főszereplőt. Kiről szól a történet? Válaszd szét az életének a részleteit két nagy csoportra: külsőre és belsőre. A karakter belső élete a születéstől a történet kezdetéig tart. Ez a folyamat formálja a karaktert. A karakter külső élete a könyv kezdetétől a történet befejezéséig tart. Ez a folyamat feltárja a karaktert. Fontos, hogy elkülönítsd egymástól a karaktert, akit a fejedben lévő ötletként, sejtelemként, ötletként ismersz, attól a karaktertől, akit írásban bemutatsz.

Ábrázolva valahogy ez így fest:

(Nagyításhoz kattints a képre!)

Kövesd végig a karakter életét egészen a történet kezdetéig. Vizsgáld meg a karrierjét, a kapcsolatait, az álmait, a reményeit, a vágyait. A valóság sokszor letörli az álmokat és elképzeléseket, és konfliktust generál a karakterben. Tegyél fel kérdéseket; légy jó figyelő; figyeld meg a barátaidat, a családodat, az ismerőseidet. Előfordul, hogy apró módosításokkal hasznosíthatod a megfigyelésből származó információidat.Ne feledd, nem te vagy a karakter! Nem ugyanaz a nevetek, az életetek, a születési dátumotok. Lehet, hogy változtatni kell a feldolgozandó események időkeretén, hogy jobb rálátás nyíljon a karakterre. Lehet, hogy bizonyos szempontból hasonlítasz a karakterre, de ha önmagadról szeretnéd mintázni, az nem fog működni. Az írás az a képesség, amellyel kérdéseket teszel fel önmagadnak, és kivárod a válaszokat. Fontos, hogy a kreatív kérdéseket a mi szócskával kezd, és ne a miérttel. A mi kérdésre egy válasz adható, a miértre sok. Ezért próbálj minden kérdést a mi szóval kezdeni: mi az oka annak, hogy a karakterem így reagál? (Nem pedig: miért csinálja ezt a karakterem?) Mi az adott egység (fejezet, epizód) célja? Időbe telhet a kérdés megfogalmazása, és lehet, hogy a válasz nem jön olyan hamar, mint várnád, de bízz a módszerben, erősebb nálad. Ezért hívom a karakteréletrajz írását kreatív anyaggyűjtésnek. Kérdezel és válaszolnak. Biztos alapra építed a karakter belső életét, az érzelmi életét, hogy a karakter a történet folyamán világos karakterívben mozoghasson és fejlődhessen, s a cselekmény bizonyos érzelmi állomásain átkelve változhasson és gyarapodhasson. Nem túl gyakori, hogy a karakter ugyanolyan marad a történet végére, mint amilyen az elején volt.

A cselekvés maga a karakter. A könyv viselkedés. Sokat megtudhatunk a karakterről abból, ahogy bizonyos helyzetekre reagál, ahogy viselkedik. Míg a karakter feltárja az emberi lét legmélyebb természetét – értékeket, tetteket, és hiteket -, addig a jellegzetesség abban nyilvánul meg, ahogy az emberek élnek: milyen kocsit vezetnek, mit szeretnek, mit nem szeretnek, illetve az egyéni karakter kifejezés egyéb formáiban. Hogy kicsoda valójában a karakter, azt tettei és reakciói, kreatív döntései mutatják meg. A jellegzetesség ugyanakkor az ízlésben nyilvánul meg, hogy hogyan látja a világot, milyen ruhát hord, milyen kocsit vezet. Írd meg a karakteréletrajzokat, formáld meg a karaktereket, aztán tárd fel őket azzal, hogy bemutatod szakmai, családi és magánéletüket. Mennyire fontos és hatásos a karakteréletrajz? Roppant fontos eszköz, bepillantást enged a főszereplő fejébe, és későbbi konfliktusok forrásaként szolgálhat. A karakteréletrajz hatékonyan alkalmazható a könyv egészére.

Én személy szerint négy dologra lettem figyelmes, négy lényeges tulajdonságra, amelyek szükségesnek tűntek a karakteralkotáshoz: (1) a karakterek drámai szükséglete erős és világos; (2) szemszögük sajátos; (3) megtestesítenek egy attitűdöt; és (4) valamilyen változáson, átalakuláson mennek át.

A drámai szükséglet legtöbbször pár mondatban megfogalmazható. Általában egyszerű, és – ha úgy tetszik – párbeszédben kimondható, vagy lehet, hogy éppen ki se kell mondani. De neked íróként tisztában kell lenned a karakter drámai szükségletével. A drámai szükséglet nem más, mint egy cél, amit a főszereplő el akar érni. Az egri csillagokban a vár megvédése, a Pál utcai fiúkban a grund megszerzése, a Szent Péter esernyőjében pedig az esernyő megtalálása – csak hogy a mindenki által ismert példákat hozzam. Mi a főszereplőd drámai szükséglete? Meg tudod fogalmazni pár szóban? Ha te sem ismered a karaktered drámai szükségletét, akkor ki más? Muszáj ismerned. Ha van kedved, kitalálhatod a könyv többi karakterének drámai szükségletét is. A drámai szükséglet az a motor, amely végigrepíti a karaktert a történetsoron. Az az erős történés, múltbeli (vagy éppen jövőbeli) esemény, amely okot ad mindarra, hogy a karaktered egy viszontagságos úton – a cselekményen – át eljusson a történet elejéről a végére. A drámai szükséglet, bár megfogalmazható egy mondatban, a karakter életének egy új szakaszát nyitja meg, maga is karakterformáló erő, és a karakter egyes jellemzőit is megvilágítja. Fontos, hogy a drámai szükséglet erős és egyértelmű: megölni, megkeresni, megtalálni, megszerezni, ellopni stb. Egyszerű és világos.

A második dolog, amitől jó lesz egy karakter, az az szemszög. A szemszög nem más, mint ahogy a karakter tekint a világra, ahogy látja a körülötte lévő helyzetet, embereket, eseményeket – leegyszerűsítve optimista, pesszimista, vagy realista. Minden ember szemszöge más. A szemszög egy hitrendszer, és mint tudjuk, amit igaznak hiszünk, az igaz is. Van egy ősi hindu írás, a címe Jóga Vasistha, amely kimondja: „A világ olyan, amilyennek látod.” Vagyis ami a fejünkben van – gondolataink, érzéseink, érzelmeink, emlékeink -, az a külvilágban, mindennapi életünkben is tükröződik. Az elménktől függ, hogyan látjuk a világot, ez határozza meg a benyomásainkat. Ahogy a Nagy Szellem megfogalmazta: „Te magad sütöd a kenyeret, amelyet megeszel.”

A szemszög árnyalja, színezi azt, ahogyan a világot látjuk. Hallottál már olyan frázisokat, hogy „A világ igazságtalan.”, „Az öreg kutya nem tanul új kunsztokat”, vagy „Mindenki a maga szerencséjének kovácsa”? Ez mind-mind szemszög. Mindenkinek sajátos szemszöge van, amely a személyes tapasztalatokhoz igazodik, és kifejezi az adott ember lényét. A karaktered környezetvédő? Rasszista, vagy humanista? Olyasvalaki, aki hisz a sorsban, végzetben, asztrológiában? Hisz a karakter a vuduban, boszorkányságban? Abban hisz a karaktered, hogy a korlátokat mi magunk állítjuk fel? Orvosokba, ügyvédekbe veti a bizalmát? A Népszabadságnak, a Magyar Nemzetnek vagy a Barikádnak hisz? A szemszög egyedi és független hitrendszer. Hiszek Istenben. Vagy éppen nem. Ez is egy szemszög.

A harmadik dolog, amitől jó lesz egy karakter, az az attitűd: egy modor, vagy nézet, cselekvés vagy érzés, ami feltárja az ember személyes véleményét, ezáltal indíttatását a drámai szükséglet tekintetében. Az attitűd különbözik a szemszögtől, olyan intellektuális döntés, amely ítéletként értelmezhető, helyes vagy helytelen, jó vagy rossz, pozitív vagy negatív, cinikus vagy naiv, liberális vagy konzervatív. Ha mindig „igazad” van, az egy attitűd; és „attitűd” a macsóság is. A vélemény hangoztatása is attitűd. Sétáltál már be étterembe „nem odaillő” ruhában, és kaptál lenéző pillantásokat? Ilyen ítéletekről beszélünk, mikor valaki meg van győződve róla, hogy neki van igaza, te pedig tévedsz. Ha megérted a karakter attitűdjét, hagyod neki, hogy a maga módján élje meg emberségét, alkosson véleményt a körülötte lévő világról, emberekről, eseményekről, vagy nemegyszer saját tetteiről. Lelkesíti az élet, a munka, vagy inkább elkeseríti? Mindnyájan ismerünk olyat, aki magát attitűdökkel fejezi ki.

A negyedik elem az átalakulás. Változik a karakter a könyvben? ha igen, miben változik? Meg tudod határozni? Nyomon tudod követni a karakter érzelmi ívét a történet elejétől a történet végéig? Természetesen nem kötelező, hogy változzon a karakter. De úgy tűnik, az átalakulás, a külső vagy éppen a belső tulajdonságok változása elengedhetetlen és megkerülhetetlen, főleg fiatalabb korban.

ISMERD MEG A KARAKTERT.

Az írói munka során megtapasztalod, mi az, ami működik, és mi az, ami nem. Sok író annyira ragaszkodik a projekthez, hogy képtelen befejezni. Hisz mihez is kezdesz, ha befejezted? Előfordult már, hogy olvastál egy könyvet, és nem akartad, hogy vége legyen? Hogy az utolsó oldalakat halogattad? Emiatt ne aggódj, természetes jelenség. Írás közben tapasztalni fogod, hogy akár hatvan oldalba is beletelhet, mire felveszed a kapcsolatot a karaktereiddel, mire beszélni kezdenek hozzád, mire elárulják, mit akarnak tenni, hogy és miért. Ha felvetted a kapcsolatot, maradjatok összeköttetésben. Egy idő után a saját fejük után fognak menni, persze nem az első oldal után. Bízz benne, hogy írás közben jól választod majd meg a tetteket és utasításokat. A párbeszéd a karakter megnyilvánulása. Ha jól ismered a karaktereket, előfordul, hogy a párbeszéddel együtt a cselekmény is továbbgördül. Sokan aggódnak a párbeszéd miatt: esetlen, dagályos, az összes karakter egyformán beszél, mindent folyton megmagyaráznak. Minél tovább gyakorlod, annál jobban fog menni. A párbeszédnek két funkciója van: vagy továbbviszi a cselekményt, vagy információt tár fel a karakterről. ha egyiket sem teljesíti, nyugodtan húzd ki. Beletelhet pár oldalba, amíg eldöntöd, hogy mennyit és miről kell beszélnie a karakternek.

Az összes munkád, anyaggyűjtésed, felkészülésed és ráfordított időd olyan karaktereket fog eredményezni, akik hitelesek és hihetőek, valós emberek valós helyzetekben.

Márpedig ez az egész lényege.

Miisz-Art | Beküldött írás, szerző: Zéká