Nana - Iskolakezdés

• Szerző: Nana | Téma: Gondolatok

Az időjárás is siratja a mai napunkat. Dörgés ébreszt hajnalban, az órára nézve elkeserít a tény, hogy másfél órám maradt az ébresztőig, de fejemre húzom a takarót és addig is szundikálok. A hangos csipogás megszüntetése után nyúzott fejjel bújok ki a meleg kuckóból, ennél csak a kényelmetlen ünneplő magamra erőszakolása kellemetlenebb, főképp a tudattal, hogy ma is rajtam fog a legborzasztóbban állni. A buszon nyomorgó tömeg a felhordott sárban, és vízben tocsog, a járókelők óriás pocsolyák között szlalomoznak, én pedig „unott arccal valahová lépdelek”. Az iskolaépülethez érve feltűnésmentesen igazgatom tincseim, aztán feladom a harcot, így-is úgy-is kényelmetlenül érzem magam. Késve vonszolom fel magam a másodikra, szerencsémre útközben osztálytársba botlok, így nem egyedül esek be a terembe, ahol az osztályfőnök már teljes átéléssel mesél az idei tanévről. Egy két mosolyt elcsípek a tanárnő rosszalló tekintete mellé, majd levágom magam egy üres padra… még mindig piszok kényelmetlenek a székek. Semmi sem változott, és mégis minden.

Tudom, hogy az olvasók közül rengetegen tudják, mi is játszódik le bennem, amikor ezeket a sorokat írom. A töménytelen utálatom az iskola felé ismét felszínre tör, hiszen ez a nyár is elröppent, az osztálytársaimmal még mindig nem döntöttem el milyen viszonyt ápolok, az órarendem a lehető legborzasztóbb, és a munkaerőhiány jóvoltából a tanárcseréim is a legrosszabbul alakultak. Igazán remek. Körülbelül fél óra elteltével pedig folytatódik a mindenki számára ismerős menetrend, a bejövő osztályok üdvözlése, hosszú és százszor halott igazgatói beszéd, (amiben ez alkalommal az időjárásról is szó esett, micsoda izgalmak!) amit a diákok sutyorgása és nevetgélése elnyom… Én pedig ott állok, elveszve, a tömeg kellős közepén. Ezen mégis mit kéne szeretem? A folyamatosan variálódó tanári kart, és órarendet, amit követni sem tudom, az iskolatársaim, akik előszeretettel kötnek belém, vagy a tananyagot, amit vagy szabályosan belém vernek, vagy meg sem próbálják megértetni velem, esetleg a korán kelést, és sokáig padban poshadást, netán a tornaórát, ahol mindenki rajtam nevetgél? Nem jó ez így. Sőt, kijelenthetem, hogy borzalmas. Ellenben, sajnos tisztában vagyok a ténnyel, hogy változásra hiába számítok. Vagyis… esetemben, most esélyessé vált egy iskolaváltás, de még nem döntöttem el, hogy itt maradni, vagy menni lenne nagyobb szívás, hiszen mi a garancia rá, hogy máshol nem ugyan ezzel kell együtt élnem? 

Kitartás mindenkinek, még 285 nap, és újra elérezik a felszabadító nyár