[Íróknak] Hiteles szereplők

• Téma: Íróknak

Csaknem minden történet elengedhetetlen kellékei és szervers részei a szereplők - avagy az író által megalkotott, az ő fejében megszületett karakterek. Mint ahogy mindannyian különbözően vagyunk, úgy talál ki mindenki más és más fajta szereplőket. Ez egy teljesen szabad dolog, a fantáziánkra van bízva. Azonban nem árt egy-két dologra odafigyelni, hisz nem mindegy, hogy az olvasó kinek az életét követi, kiért izgul, kiért hullajt könnyeket, és kit szeret meg. De milyen is egy hiteles szereplő, miket kell figyelembe venni karakteralkotásnál?

• Legyen stílusa

Beszédstílus, öltözködés, szokások... Meg hasonlók. Ha két ember úgy beszélgetne egymással, mint robotok - monoton, egyszerű, érzelemmentes mondatok -, akkor meglehetősen unalmas párbeszédek születnének. Legyen saját beszédstílusa a: személyiségétől függően vezéreljék érzelmek, legyen hatással a másik szereplőre (tegye izgatottá, kedveskedjen, sértse meg stb.), mondjon érdekes dolgokat, beszéljen lélekből.

Ne legyen túl pontos és logikus a beszéd mondatszerkezete. A szereplő dadoghat, szünetet tarthat a beszédében, kiabálhat közben, és követhet el hibákat. A szóismétlés az egyik leggyakoribb és legcsúnyább hiba az íróknál, a párbeszédekben azonban lehet - sőt, néha ajánlott is - kevésbé figyelni rá. A valóságban Te magad sem beszélsz annyira változatosan, mint ahogy a gép előtt írsz. A szereplők nem irodalmi nyelven beszélgetnek egymással - épp ezért fontos, hogy maga a párbeszéd más legyen stílusát tekintve, mint a többi szövegrész. Ne a te saját stílusod próbáld megjeleníteni a szereplő beszédében, hanem a szereplőékét.

Az öltözködésről pedig... Nos, ha van valami különleges ruhadarab a karakteren akkor érdemes gyakrabban emlegetni, jobban megjegyzi az olvasó a szereplőt, de ha például óránként cserélget teljesen hétköznapi ruhákat, akkor felesleges minden egyes apró részletet leírni, rettentő unalmas az olvasónak.

A beszédhez tartozik a testbeszéd is: elég ritka, hogy valaki csak egy helyben, vigyázzállásban álljon beszéd közben. Ajánlott a narrációban elmondani, hogy mit csinál (vagy mit nem) a szereplő miközben beszél.

Lássunk egy példát párbeszédre, melyben több fent említett jegy is megjelenik:

Ellenpélda:

"- Szia. Megcsináltam a matek házifeladatot. Nehéz volt. Anyám segített benne, nagyon okos. Nem hoztam el a számológépem. Tudnál adni egy kalkulátort? - mondta Ádám.

-Szia. Lemásolom rólad. Anyud okos. Tudok adni - mondta Áron."

Példa:

"- Csá! Képzeld, kész van a házim! Anyám egy igazi zseni, ő segített benne, és tuti hibátlan most már! - mondta lelkesen, zihálva Ádám, miközben kezet fogott barátjával, aki a hirtelen meglepődöttségtől eleinte nem is reagált semmit, csak már Ádám kérésére. - Hallod, nem hoztam számológépet! Ugye tudsz passzolni egyet?

-Sze-szevasz! - dadogja Áron, a barátja. - Jól rám ijesztettél. A házit gyors' lemásolom. Wáo, anyud rohadt jó ebben! - kiáltott fel örömében. - Öhhm, igen, a számológép. Tessék, itt van!"

Természetesen nem csak a beszéd tartozik a "stílus" részhez, de ez a leglényegesebb, a többi pedig úgyis megjelenik a továbbiakban.

• Ismerjük meg

Mielőtt lényeges dolgot tesz, illik az olvasóknak megismerni a szereplőt - még ha titokzatos vagy misztikus is egy karakter, akkor is jó, legalább egy-két nagyon alap dolgot megtudni róla (pl. ha nem látszódik az arca, akkor megteszi annyi, hogy "arcát és fejét egy sötét kapucni fedi, hogy kellően el tudja rejteni valódi kilétét). 

A legjobb az, ha az olvasó folyamatosan ismeri meg a szereplőt. Fontos, hogy ragaszkodni tudjon hozzá. Legyenek szerethető tulajdonságai (a rosszakról majd később), jópofa, titokzatos, vicces, különleges dolgai, amik felkelthetik az olvasó érdeklődését. Ezek lehetnek például apró szokások, külső, fizikai dolgok. 

Nem szabad azonban egy bekezdésben elhadarni az egészet. Mellékszereplő esetén ez még megoldás lehet, de egy jól kidolgozott főszereplőt például nem lehet ilyen terjedelemben bemutatni, és ha meg is próbálod, az túl sok információ egyszerre az olvasónak. Ha mindent el is mondasz itt, akkor már nem fogja tovább érdekelni az olvasót a karakter. Kell egy bizonyos tempó a megismeréshez: legyenek egyre mélyebbek a szálak, melyek összekötik őt a szereplővel. Fokozatosan kezdjen el egyre jobban kötődni hozzá - a legjobb az, ha a tudatlan átlagos olvasó észre sem veszi, mennyit jelent neki egy szereplő, csak már akkor, ha például vészhelyzetben van és aggódni kezd érte.

Fantasy vagy sci-fi írás esetén fontos megemlíteni, hogy milyen fajból származik, és magáról a fajról is szólni egy-két szót, ha még nem történt meg.

• Külső 

Ezt még ajánlott a szereplő megjelenésekkor leírni - persze, hogy ha van rá lehetőség a cselekményt tekintve. Először, amikor az új szereplő feltűnik az is elég ha csak néhány szóban fested meg az olvasó előtt a kinézetét. Ha pedig egy nyugodtabb résznél tart a történet, akkor akár nyithatsz hosszú leírással is - de ez esetben figyelj rá, hogy érdekes legyen, ne legyen unalmas, és ne csak felsorolások sorozatából álljon.

Ha azt szeretnénk, hogy az olvasó megjegyezzen egy szereplőt, akkor emlegessük jellegzetesebb vonásait gyakrabban, eldugott helyeken.

Példa #1: "A személyzet tagjai a pult mögé kuporodva leskelődtek, miközben a csatatérré alakult bárban megjelent egy újabb fegyveres férfi alakja. Testalkatra magas és vékony volt, hosszú, fekete színű és élesen fénylő haja hátára simult, smaragdzöld szemei pedig félelmet keltően csillantak meg a kitört ablakon bevilágító nap fényétől. Piszkos arca és hanyag, több napos borostája igénytelen külsővel ruházta fel."

Példa #2 az "emlegetésre":  "... szólalt fel a gyűlésen John, a férfi, aki ezúttal is egy búzaszál végét rágogatta, remekül utalva ezzel származására."

• Hierarchia

Itt a mellékszereplőkre és a főszereplőkre gondolok. Egyszerű a dolog: a főszereplők fontosak, és a mellékszereplők is fontosak, csak kevésbé. Ezt betartani azonban nehezebb, mint megérteni.

A hangsúly a korábbi mondatban a "fontosak"-on volt mindkét esetben. A mellékszereplők ugyanúgy fontosak, mint a főszereplők, csak nem annyira. Egy mellékszereplő maradhat titokzatos, lehet - sőt, a legtöbb esetben így is van -, hogy kevésbé ismeri meg őket az olvasó. Ők is a történet részei, nekik is kell személyiség, náluk is meg kell lennie a hitelességnek, de az olvasót sokkal komolyabb szálak fűzik a főszereplőhöz, ezért észben kell tartani, hogy az esetek legtöbbjében a főszereplők előnyt élveznek szereplés szempontjából. (Természetesen gyakran lehetnek kivételek egyes jeleneteknél.)

• Rosszfiúk

A szereplők is emberek - legalábbis legtöbb esetben -, de ha nem, akkor nagy valószínűséggel érző lények. Egy embert természetesen a jó tulajdonságai miatt szeretünk, de akarva-akaratlanul is van mindenkinek rossz tulajdonsága, még ha ez nem is jelenik meg mindig, vagy jól titkolja.

Ez a helyzet a szereplőkkel is. Talán nehéz őket rossz tulajdonsággal felruházni a sok hősies, szerethető, esetleg "cuki" dolog mellett, de ez teszi őket igazán hús-vér emberekké és hitelessé. Természetesen ezt is szépen lassan kell feltárni az olvasó előtt. Nem ajánlott az első jelenetben bemutatni a rossz tulajdonságait egy karakternek, mert ez azt eredményezi, hogy az olvasó negatívan fogja őket szemlélni eleinte.

A legtöbb irodalmi alkotásban vannak gonoszok - vagy legalábbis olyanok, akik a főszereplővel ellentétes oldalon állnak. Őket alapból negatívnak képzeljük, így jóval több rossz tulajdonságot is adunk nekik általában. Oda kell figyelni, hogy ők is emberek. Ha nincs jó tulajdonságuk az épp annyira hiteltelen, mintha egy hősnek csak jó van. Például attól mert egy gonosz karakternek ördögi tervei vannak, és mészárolni akar, még lehet az illető jófej a társaival, okos a tervszövéshez, és igazságos a saját értékrendjében. Sokat dob egy történet érzelmi világán ha az olvasó a "gonosz" szereplőkre is emberként tekint, és elismeri őket valamennyire - annak ellenére, hogy az általa szeretett és imádott főszereplővel ellentétes oldalon áll.