Hátizsákom ölembe vettem, és magamhoz szorítottam. Fejem előre hajtottam, és hajam takarásából lestem körbe. Néhány ember megvető pillantást döfött belém, a sarokban egy piás társaság dölöngélt, a többi utas pedig gondolataiba mélyedve ücsörgött. A rám szegezett tekintetekből ítélve, hangos a zeném. Lehunytam szemeim, és jobb kezemmel kitapogattam zsebem, telefonom, a gombokat, és lejjebb vettem a hangerőt.
Elég sokad haladtunk, mire legközelebb felemeltem a fejem. Ismét körbepillantottam, ám most nem sütöttem le tekintetem. Egy lány ült majdnem szemben velem. Hosszú szárú fekete csizmát, pamutnadrágot, és sötét szürke szövetkabátot viselt. Továbbá, lábai között pihent egy nagy szatyor ruha, és vállára dobva egy bizarr szőrme mellény. Stílusa határozottan elegáns, bár a mellény számomra rémisztő, és visszataszító. Most pedig, térjünk a lényegre. Haja természetes vörös, és kócos, bőre hófehér, arca keskeny, és vonásai élesek, de csinosak. Mindemellett, édes szeplőkben sem szenved hiányt, kékeszöld szemei pedig magával ragadóak. A probléma az, hogy sminke el van kenve, orra, és arca vörös, szeme pedig könnyes.
Vajon mi történhetett vele? Kirakták otthonról? Szétváltak a párjával, és ő húzta a rövidebbet? Kilakoltatták? A lehetőségek szinte végtelenek. Mivel, női szemmel, a hölgy irigylésre méltóan csodás, az, hogy zokog, ráadásul egyedül, egy metrón, szívszorító. Legalábbis számomra mindenképpen. Telefonja megcsörren, felveszi, pár mondatot beszélget, majd még jobban sír. Keskeny csuklóján aranyóra csillan. Eddig is feltételeztem, hogy jómódú családból való, most még erősebb lett a gyanúm. Már hosszú ideje figyelem, de most beállnak elém. Bárhogy hajolgatok, nem látom.
Kedvem támadt oda menni hozzá. Legugolni elé, mellé ülni, vagy állni, esetleg megölelni, vagy csak a vállát megsimítani. Megkérdezi, hogy, bár tudom, nem az én dolgom, nincs kedve beszélni róla, mi történt? A gondolatot igyekszem elhessegetni. Biztos, hogy teljes idiótának nézne, és elzavarna, meg úgy egyébként is, egy fiúnak biztos jobban örülne. Ül is vele szemben egy jóképű fiatal srác, aki szintén őt bámulja. Vajon ő is oda akar menni hozzá? Felállt... és leszáll. Ahogy az előttem ácsorgók is, és ismét rálátok a lányra. Cselekedni kéne, mivel a végállomás vészesen közeleg. Nem merem.
A Corvin-negyed következik, tájékoztat a hangosbemondó. A lány feláll, még egyszer megtörli, a kezében gyűrögetett zsebkendővel az arcát, megigazgatja ruháját, és az ajtóba áll. A szerelvény fékez, az ajtók kinyílnak, ő pedig leszáll. Elkéstem.
Vajon mi történt? És hová tart? Remélem nem csinál butaságot. Remélem rendbe jön majd. Kedveském... ne sírj. Bár, te még így is csodálatos vagy, biztos minden fiút leveszel a lábáról, amikor mosolyogsz! Remélem, még látlak egyszer, csak egyszer, hogy tudjam milyen, amikor nevetsz. Én emlékezni fogok rád, és felismerlek. Vigyázz magadra!
Lehajtom a fejem, és további szunyókálásba kezdek. Még van pár perc, mire a megállóhoz érünk. Gondolataimba mélyedek, és merengek.
Ha esetleg olvasnád kedves, amire elég kevés az esély... remélem jól vagy már. Ne feledd szépség, mosolyogj!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése