Egy magas, fiatal fiú fordult be a nyüzsgő utcára. Mogyorószín haja rövid és jól fésült, szeme akár a szikrázó jég. Bő, fehér inget viselt, melyet szűk, fekete nadrágba tűrve hordott. Övén erszény, kis övtáskák lógtak és pár dobótőr. Tekintetét a macskaköves járdán pihentette, amin lomhán csordogált lefelé a lakosok szennyvize. Az emeletes házak ablakaiból hangos pörölés és gyermeksírás hallatszott ki.
Ez Shadon: élettől pezsgő, bűnben, kéjben és imákban tobzódó százezres nagyváros, a birodalom dicsőségének és erejének szimbóluma.
Az ifjú megállt egy magas, roskadozó épület előtt. Vékony fémrúdra akasztva cégér lógott alá, rajta tű, cérna. Finoman körbetekintett, majd benyitott az ajtón. Odabent hűvös félhomály fogadta, amely kellemes változás volt a kinti, tűző napsütés után. A levegőben enyhe festék- és gyapjúillat terjengett. Éppen egy szövőszéket tanulmányozott, amikor háta mögött halk lépteket, majd ajtónyitást hallott. A szoba végében elhelyezkedő pult mögött alacsony, idősödő hölgy bukkant fel. Őszbe csavarodó, szalmaszín haját szoros kontyba tűzve viselte. Arcán mosoly futott át, ahogy megpillantotta a fiút.
- Jó reggelt, Sineas! A rendelésedért jöttél? - kérdezte kissé érdes, mégis kedves hangján.
- Igen, Lady Noel.
- Ugyan, fiam, rég nem vagyok már hölgy… mindenesetre a ruha kész van, sőt, a lányok igazán kitettek magukért - azzal hátrafordult és eltűnt az ajtóban, ahol az előbb megjelent. Egy perc sem telt bele, s már megint a körtefapult mögött állt, kezében díszes, nemesi öltözettel. Felső részét címer ékesítette, melyen két sas gubbasztott egy sziklaormon. Sineas előbb megvizsgálta a ruhát, majd elégedett bólintással jelezte, hogy fizetne csomagolás után. Lady Noel közönséges, durva tapintású papírt vett elő: rég megtanulta, hogy a városnak ezen részén nem jár jól az, aki kirívóan díszes holmikkal sétálgat. Sineas három aranypénzt vett elő erszényéből, és a nő markába csúsztatta, majd köszönt, és távozott az üzletből.
Továbbment az utcán, majd sikátorokon keresztül folytatta útját. Eltelt egy szűk fél óra, mire megérkezett céljához. Egy romos, omladozó ház magasodott fölé, ablakai betörve. Sineas ezúttal is megbizonyosodott előbb, hogy a környéken senki nem figyeli, s csak azután lépett be az épületbe. A helyiség egykor borbélyszalon lehetett: a falak mellett pultok álltak, rajtuk koszos, töredezett felületű tükrök, mellettük végig székek sorakoztak. Sineas azonnal a szoba közepe felé vette az irányt. Ott félrerúgott egy foszladozó, régi szőnyeget, s felnyitotta az alóla előbukkanó csapóajtót. Hosszú, nyirkos létrán kellett lemásznia, mielőtt lába újra talajt ért. A szűk folyosót, ahová jutott, csupán néhány fáklya világította meg, melyek a dohszagot árasztó, nedves falakra voltak rögzítve. A járat zsákutcában végződött, ám Sineas határozott léptekkel indult el a túloldal felé. Amint elért a szemközti szakaszhoz, kezét felemelve megérintett egy kőlapot, mely az enyhe nyomásra félrefordult, s egy kör alakú mélyedést tett láthatóvá. Ingje belsejébe nyúlt, és elővett egy hollót ábrázoló, dombormintás bronzérmét. A nyílásba helyezte, mire a fal megreccsent, s lassan felemelkedett, hogy bebocsássa vendégét a fészekbe.
Ahogy belépett a hatalmas, földalatti terembe, egy harmincas évei végén járó, szikár alkatú férfi köszöntötte.
- Otthon, édes otthon! Igaz-e Sineas? - mondta kedélyesen, s baráti ölelésbe zárta az ifjút.
- Üdvözletem, Almor mester!
- Mondd csak, hogy halad a vizsgád? Biztos vagyok benne, hogy már elkezdted a készülődést…
- Természetesen. Ami azt illeti, már csak az itteni felszerelésemre van szükségem, és egy kis pihenésre.
- Bár nekem jutott volna ilyen mentorált! Az a csirkefogó Aldus nagyon szerencsés ám.
- Nemkülönben én.
- Jól van fiam. Na de menjél a dolgodra, ne hagyd, hogy feltartsalak!
A derűs mosolytól, mely a mester arcán ült, élesen elütött szeme fáradt, tompa fénye és a sebhely, mely arcát keresztezte. Hosszú kabátja rálógott barna bőrnadrágjára, s ez Sineast arra engedte következtetni, hogy Almor idelent töltötte napját.
A csarnok, melyben álltak, hatalmas volt, természet által kivájt mennyezete kupolaként borult rájuk. Körben asztalok, szekrények álltak, s a Hollók tolvajcéhének tagjai élénk eszmecseréket folytattak, vagy épp következő küldetéseikre készültek. Sineas a túloldal felé vette az irányt, ahol egy átjáró törte meg a fal egyhangúságát. Útja közben elhaladt egy kisebb, lélekvesztőkből álló raj mellett. A csónakok nyugodtan pihentek a vízen, amely a város alatt húzódó csatornarendszerhez tartozott.
Senki nem szentelt figyelmet a fiúnak, ahogy belépett a többi tanonccal közösen használt hálótermükbe. Saját szekrényéhez ment, és kinyitotta annak ajtaját. Egy hétköznapi polgár számára igen különös eszközöket tárolt itt: kis zsákokban diónyi fémgolyók és vassulymok, frissen élezett dobótőrök, egy kézi nyílpuska, mellette tegez és nyilak. Az amúgy is változatos felhozatalt tovább színesítette egy hosszú kötéltekercs, egy pár mászóvas és számos üvegfiola, melyekben lustán kavargó folyadékok pihentek. Egyesével kipakolta ágyára a holmikat, majd tüzetesen szemügyre vette őket. Miután csoportosította felszerelését, egyik övtáskájába nyúlt, s egy ráncos, összehajtott papírlapot vett elő. Egy terjedelmes, nemesi udvarházat ábrázoló térkép volt, különféle lábjegyzetekkel ellátva. Vizsgálni kezdte, s újra meg újra felelevenítette a tervet, melyet kieszelt a beszivárgásra. Nem kisebb feladatot kapott mestervizsgának, mint azt, hogy betörjön egy befolyásos, helyi nagyúr, Harass am Arco birtokára, és szerezzen meg egyet a férfi legendás kincsei közül. Választása egy rendkívül értékes, hajdan godoniak által készített fejdíszre esett. A lord magángyűjteményébe tartozó ékszert mélyen átitatta a mágia, ami nem meglepő, ha ismerjük Shadon egykori urainak történelmét. Sineas szerencséjére az úr fogadást készült rendezni az est folyamán, így esélye nyílt inkognitóban bejutni a hamis azonosító kártyával, amit nemrégiben csináltatott magának. Tanulmányozta a vendéglistát, s hetek óta igyekezett minél jobban beleélni magát szerepébe, hisz jól tudta: élete talán legfontosabb lopását kell az est folyamán végrehajtania. Az eddig előteremtett eszközöket és fegyvereket szekrényének tetejére halmozta, majd elterült ágyán, s hamarosan elnyomta az álom.
***
Sineas úgy ébredt, mintha egészen idáig talpon lett volna - ez pszi diszciplínájának volt köszönhető. Mialatt felült, tekintetét gyorsan körbejáratta a szobán, amely tele volt pihenő testvéreivel. Rendezte gondolatait, és felszerelése után nyúlt, hogy elpakolja különleges erszényébe, amit egykor mesterétől kapott. Rúnázott szövete lehetővé tette, hogy az indokoltnál sokkal több holmi férjen bele, mivel egy kis szobácskába nyíló kapu helyezkedett el belsejében. Kinyújtóztatta tagjait, majd elindult a kijárat felé, hogy újra Shadon utcáira lépjen.Odakint már sötétedett, a nap lomhán ereszkedett a magas házak teteje mögé. Sineasnak át kellett vágnia a lassan kiüresedő piactéren, ahol az árusok már csomagolták portékájukat, hogy másnap reggel ismét a vevők szolgálatára álljanak. Behúzódott egy szűk utcácskába és átöltözött a Lady Noeltől kapott álruhába. Dobótőreit gondosan elrejtette, erszényén és övtáskáján kívül csupán egy rapírt hagyott derékszíján, így hangsúlyozva előkelő megjelenését. Az utat, ami a birtok felé vezetett, már jól ismerte. Töprengve állt meg a két őr előtt, akik a gazdagon díszített, kovácsoltvas szárnyas kapu mellett strázsáltak.
- A nevét kérem, ha szabadna - szólalt meg a magasabbik, aki az esemény alkalmából díszpáncélt viselt, kezében listát tartott.
- Theun sil Gormacor – válaszolt kimért hangon Sineas, majd felmutatta hamis meghívóját. A férfi átfutotta névsorát, majd rátekintett a kártyára, végül biccentéssel jelezte, hogy az adminisztratív ellenőrzést ezzel le is tudták. Az ifjú tolvaj elindult a gránitköves ösvényen, amely egészen a telek közepén álló villáig futott. Tekintetével elkapott ugyan pár enyelgő párt a kert sötét zugaiban, de az igazi társaság az épületben várta. Vad színkavalkád fogadta, ahogy a verandáról belépett hall márványoszlopai közé. Orrát megcsapta a különböző parfümök illata, fülébe kúszott a több tucatnyi ember morajlása. Az épület alaprajza ott lapult mellénye alatt a biztonság kedvéért, de elég időt szánt rá, hogy teljesen emlékezetébe vésse az összes folyosót, lépcsőt és titkos átjárót. Nem lett volna szerencsés, ha összefut a házigazdával, így inkább a tömeg takarásában haladt előre.
Az emeletre vezető lépcső felé vette útját, s miközben a cseverésző nemeseket kerülgette, az egyik szolga tálcájáról leemelt egy kupa predoci óbort. Arcára közömbös mosolyt erőltetett, és néha kedvesen biccentett az útjába akadó, borvirágos arcú vendégek felé. Minden különösebb akadály nélkül feljutott az emeletre, az már korántsem volt olyan zsúfolt, mint a tobzódó földszint. Körbejáratta tekintetét a széles, gazdagon díszített folyosón. Habár a két oldal azonosnak tűnt, jól tudta, hogy jobbra kell elindulnia. Kimért léptekkel haladt, mert bár csak pár vendég múlatta idejét errefelé, kerülnie kellett a figyelmüket. Egész hátralevő élete a ma este sikerétől függött, így hát nem lehetett eléggé óvatos. Az aranykeretbe zárt portrék és tájképek mögött meghúzódó fal egyhangúságát csupán egy-egy ajtó törte meg. Az út kétszer is elfordult, míg végül a földszintről felhallatszódó zajok végleg elhaltak.
Hamarosan megérkezett a keresett szobához. Fülét az ajtóra tapasztotta és hallgatózni kezdett. A vastag falapon halk nyögések szűrődtek át. Sineas összerezzent – nem számított arra, hogy civilekkel fog találkozni. Ujjait egyik rejtve viselt dobótőrére kulcsolta, majd benyitott.
A hang forrása egyértelművé vált, amint a félhomályba burkolózó hálószoba feltárult előtte. Vele szemben egy baldachinos ágy terpeszkedett, ahol is egy meztelen pár élvezte egymás társaságát. A hölgy hátrafordult az ajtónyikordulásra, majd Sineast meglátván sikoly hagyta el ajkait. Gyorsan felpattant ugyancsak meglepett szeretőjéről, s a takarót sebtében magára csavarván rákiáltott Sineasra:
- Maga meg mégis mi a fenét keres itt?! – rikácsolta. – Megőrülök ettől az állandó zaklatástól!A tolvaj megemelte szemöldökét a jelenet láttán. A lány amúgy bájos teremtés volt: tengerkék szeme élesen elütött rőt hajkoronájától, mely zuhatagként omlott vállára. Dús idomait nemigen takarta a rögtönzött lepel.
- Ami azt illeti, a fogadás vendége vagyok, és ha jól sejtem, eltévedtem… - mondta Sineas enyhe rekedtséggel a hangjában.
- Az nem kifejezés – válaszolta a lány, majd végigjáratta tekintetét az ifjún – bár meglehet, hogy a helyzetet előnyünkre fordíthatjuk. Vegye le azt a maskarát, és csatlakozzon!
- Még a nevét sem…
- Lady Cecile! És most tegyen, ahogy kértem.
Az ágyban fekvő férfi látszólag egykedvűen fogadta partnere döntését. Sineasnak támadt egy ötlete, és közelebb húzódott a Cecilehez. A lány kacéran a szemébe nézett, majd a tolvaj mellénye felé nyúlt, hogy kigombolja, mire Sineas megragadta a kezeit, és egy gyors mozdulattal halántékon csapta. Az elernyedő testet a fekvő fiatalemberre lökte, akit az ágyra felugorván erélyesen arcon rúgott, mire a férfi szintén elvesztette az eszméletét.
Az események nem éppen úgy alakultak, ahogy korábban gondolta, de legalább a vérontást elkerülte. Az ájult párt úgy rendezte a fekhelyen, mintha csak aludnának, majd nekiállt, hogy átkutassa a szobát. A helyiségből járat nyílt a kazamatákba, ahonnan egyenes út vezetett a páncélterembe, azonban a térkép nem jelölte, hogy a titkos ajtót miként lehet feltárni. Módszeresen félrerúgta a szőnyegeket, benézett a falon lógó képek mögé, majd mikor ez nem hozott eredményt, átment a fürdőhelyiségbe. Fakeretbe foglalt, pergamenlapokból álló paraván takarta a gőzölgő vízzel teli dézsát.
Első ránézésre Sineas nem tapasztalt semmi különöset, ám valami szemet szúrt neki: a válaszfal enyhén vastagabb volt a szükségesnél, azonban ezt egyik szoba elhelyezkedése sem indokolta. Megkopogtatta a kemény felületet. Üresen kongott. A hely tehát megvolt, már csak a kapcsolót kellett megtalálni. Nekiállt megtapogatni a kerámialapokat, mire az egyik beljebb húzódott, és a fal feltárult. Meredek lépcső vezetett le a szűk, félhomályos járatba. Óvatos léptekkel indult el, és mikor már nem látta a bejáratot, fülébe jutott annak halk súrlódása, ahogyan bezárul. Nem telt sok időbe, amíg leért a csigalépcső aljára, ahol is egy robosztus, vaskeretes faajtó állta útját. A zsanérok jól karbantartottnak tűntek, így Sineas nem félt az esetleges nyikorgástól. Egyik dobótőrét arca elé emelte, majd miután fedezékbe húzódott, belökte a közelebbi ajtószárnyat.
Az ajtó csupán résnyire tudott kinyílni, mikor is valami megakasztotta. Sineas átbújt a nyíláson, majd körülnézett. A folyosó, ahová érkezett, végig egyhangú gránitlapokkal volt burkolva. A félhomályban acélrácsokba bújtatott fáklyák világítottak. Ahogy tekintetét végighordozta, észrevette, mi állta az ajtó útját: egy mozdulatlan őr feküdt közvetlenül a lába mellett. Lehajolt, és megvizsgálta a testet. A férfi még lélegzett, ám a haragos-lila púp a halántékán arról árulkodott, hogy valaki csúnyán leütötte. Sineast rossz érzés fogta el… Óvatos, de fürge léptekkel indult el a kincstár felé.
Már előre eldöntötte, hogy nem a börtön felé fog menni, hanem inkább a hosszabb, de kihaltabb, s ezáltal biztonságosabb utat választja. Számításai beigazolódtak, és eljutott a masszív acélajtóhoz anélkül, hogy bárkivel találkozott volna. Erszényéből előhúzta álkulcskészletét, és nekilátott, hogy feltörje a zárszerkezetet, amely elválasztotta jövetelének céljától. Szerencséjére nemigen kellett mágikus védelemtől félnie, mivel a varázslók által használt mozaikmágia boszorkányságnak számított Shadon határain belül. Még a Pyarroni Tűtorony nagyhatalmú mágusainak befolyása is csupán diplomáciai úton érvényesülhetett a feudális államban. A sok gyakorlásnak hála viszonylag hamar megnyílt az útja, ám így is több időt vesztegetett el, mint szerette volna. Tőrét védekezően maga elé emelve feltárta az ajtót, és belépett a helyiségbe.
A terem meglepően kicsi volt, és az egybefolyó, fekete obszidián falak nyomasztó hatást kölcsönöztek neki, ám a tömérdek arany, és kincs így is megállásra késztette. Középen karcsú, faragott kőemelvény állt, ám a fejdísz hiányzott róla. Sineas megtorpant, és a pillanatnyi sokk után gyors tervezésbe kezdett: az ajtót nem erőszakkal törték fel, tehát a zárat vagy kulccsal, vagy álkulccsal nyitották ki. Kulcsa csak a házigazdának van, aki biztosan nem jött le ide a fogadás kezdete óta, és előzőleg sem szállíthatták el az ereklyét, mivel arról kapott volna fülest. Ebből kifolyólag valaki feltörte előtte a páncéltermet, vélhetőleg az, aki az őrt is leütötte, és visszazárta az ajtót. Miközben gondolatai cikázva kergették egymást, bevillant neki egy kép, amint Lady Cecile csodálkozva ráförmed: „Megőrülök ettől az állandó zaklatástól!” A tolvaj ugyan azt az útvonalat használta, mint ő! Mivel azonban elkerülték egymást, ő valószínűleg a börtön felől jött. Az őr nem sok ideje heverhetett a lejárónál, és az ajtót is bonyolult visszazárni, így a rivális még nem járhatott messze.
Sineas beletúrt barna fürtjeibe, és visszazárván maga után a bejáratot, futva indult vissza a folyosón. Felvágtatott a lépcsőn, tudomást sem véve az ájultan fekvő férfiről útközben, majd berontott a szobába, ahol az enyelgő párt hagyta. Elégedettségére még mindig az ágyban feküdtek. Innen már egyenes útja volt a földszinti emberrengeteg felé. Csak a folyosó végén lassított tempóján, így szerezve lépéselőnyt a tolvajjal szemben, aki valószínűleg sétálva tette meg a távot, hogy kerülje a feltűnést.
Miközben szelíd mosollyal az arcán elvegyült a színes tömegbe, a célpontja után fürkészett. Nem telt sok időbe, mire rájött, hogy ez ily módon nem fog működni, így más megoldást keresett. Belenyúlt erszényébe, és egy marék vasgolyót halászott elő, majd feltűnésmentesen a földre eresztette őket. Pár pillanat múltán egy arra haladó szolga vágódott el rajtuk, egy idősödő dámával, és tucatnyi kupa borral együtt. Az urak és hölgyek egyből odasereglettek, kivéve egy monoklis, bajszos férfit, aki csak futó pillantást vetett a történtekre, és folytatta útját az udvar felé. Sineas került egyet, és a kiérvén az imposztor látótávolságából futni kezdett felé – a tömeg úgyis mással volt elfoglalva.
Az udvaron érte be. Amint elhaladtak egy díszkapu alatt, rávetette magát. A férfit váratlanul érte a támadás, így Sineas könnyedén földre döntötte, majd átfordítván kétszer arcon öklözte. A műbajusz elmozdult, a monokli pedig lerepült. Sineas megrökönyödve állította meg kezét, mielőtt harmadszorra is lesújtott volna. Almor mester heges, barázdált arca bukkant elő, ám csupa-mosoly szája most véres vicsorba torzult. Ahogy Sineas megállt, Almor kihasználta az alkalmat, és megragadván a fiú ruháját, ledobta magáról. Mindketten felálltak, és tekintetüket egymáséba fúrták. Majd mielőtt Sineas mozdulhatott volna, Almor hanyagul felegyenesedett, és nevetve a fiúra szólt:
- Sineas, mi ez az egész? Csupán a vizsgádat felügyelem!
A fiú zavartan kilazította tartását.
- Hogy micsoda? – hebegte.
- Azért küldtek, hogy biztosítsam, ne essék semmi bajod. Persze én mondtam, hogy ez a te esetedben teljesen felesleges, de tudod, a protokoll…
- Ezt nem teljesen értem… miért nem szóltak róla? Senki sem értesített!
- Persze, hogy nem, a végén még túlságosan elkényelmesednél!
Sineas nem tudta, mitévő legyen. A mester magas rangú, köztiszteletnek örvendő Holló volt, ám ösztönei ellent mondtak a józan észnek.
- Ebben az esetben csalódást kell, hogy okozzak… a karperecet elvitték előttem. Kudarcot vallottam – mondta bánatos hanglejtéssel.
Almor közelebb lépett hozzá, és a vállára tette a kezét.
- Sajnálom, de… karperecet említettél? Azt hittem a diadémért jöttél.
Sineasnak nem kellett több: a céltárgyról még a céh vezetői sem tudhatnak, amikor egy tanítvány mestervizsgát tesz, kizárólag a mentor és tanítványa. Almor csak úgy szerezhetett róla tudomást, ha átkutatta a holmiját. Valószínűleg a titkos átjárókat is az ő jegyzetei alapján találta meg. Még mielőtt a mester reagálhatott volna, dobótőrét markolatig a férfi lábába döfte, majd félig megkerülte, és halántékon rúgta a térdre rogyó férfit. Lehajolt, és avatott kezekkel átkutatta Almor arannyal hímzett dolmányát. Egy rejtett zsebben meg is találta a fejdíszt. Pompásabb volt, mint azt valaha gondolta volna: vázát mesterien megmunkált mithril alkotta, melynek hajszálvékony erei úgy fonódtak egymásba, akár egy fenséges tölgy lombkoronájának ágai. Művészien metszett, tükörként csillogó zafír- és gyémántdarabok díszítették, s visszafogottsága ellenére is lenyűgözően hatott. Ahogy ujjbegyei hozzáértek a hűvös felülethez, bizsergés futott végig a karján – mintha az ékszer élt volna. Gyorsan elsüllyesztette az erszényében, és otthagyva az eszméletlen renegátot, a kerítés felé indult.
Majd az őrség gondoskodik róla…
Szerencséjére senki nem látta az incidenst, így a kapu előtti ellenőrök gond nélkül kiengedték, ő pedig keserédes büszkeséggel vetette bele magát a shadoni éjszakába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése