Testvéri szeretet, vagy Szerelem?

• Kategória: Szerelmes | Szerző: Nana

A nevem Kathe. Most tizenhat éves vagyok. Életem első tizenhárom évét, egy árvaházban töltöttem. Aztán, egy szörnyű őszi reggelen arra keltettek, hogy tizenöt percem van összecsomagolni, mert egy család örökbe akar fogadni! Engem világ életemben kiközösítettek. Még az árvaházban élő gondozók is utálta. Sose gondoltam, hogy tizenhárom nyomorúságos év után valaki megszabadít. Három perc alatt összekészítettem egyetlen bőröndömbe épp egy hétre elegendő ruhatáramat, rajzfüzetemet és ceruzáimat, illetve MP4 lejátszómat, fogkefémet, fésűmet, s már rohantam is a lépcsőhöz. Először egy harmincöt év körüli nőt vettem észre. Rozsdabarna haja lágyan hullott vállára, s tökéletesen keretezte, törékeny, sápatag, szeplős arcát. A tengerkék szemei egészen magával ragadtak. Mellette egy idősebbnek látszó férfi, méz szőke haja már itt-ott kikopott, de még így is angyali volt. Sötétbarna szemei olyan morcosak és nyúzottak, hogy ha csak ránéztem, elfogott a rettegés. Ahogy körbenéztem a szinte üres várószobában, egy fiatal tizenhat körüli fiúra lettem figyelmes. Szőkésbarna haját felzselézve hordta, sötétkék szemeivel engem méregetett. Még a pulcsin keresztül is igen izmosnak tűnt, arca pedig egyenesen elbűvölő volt!

• Üdv! A nevem Kathe! Önök keresnek engem? – Szaladtam oda a feltételezett mostohaanyámhoz.
• Szia Kathe! Igen! Nagyon örülünk, hogy megismerhetünk! Az én nevem Jasmin, ő itt a férjem, Mike, és a fiúnk, Matthew.
• Én is nagyon örülök a találkozásnak! – tettem hozzá, és mindenkivel kezet ráztam.

Azóta, a nap óta eltelt két év, mégis kristálytisztán emlékszem rá. Azt állították, hogy Math szeretett volna egy hugicát, de Jasmin nem elég erős már egy újabb terhességhez, így arra jutottak örökbe fogadnak valakit. Természetesen lerí rólam, hogy nem tartozom hozzájuk. Rakoncátlan, göndör, s vörös (itt: narancssárga) tincseim, illetve fűzöld szemem mindig elárul. Az elmúlt két év, elkeserítőbb volt az árvaházban töltött tizenháromnál. Azt leszámítva, hogy Mathet imádom. Nála jobb testvért nem is kívánhatnék! Apa sosincs itthon. Ő a helyi banki igazgatója, így túl elfoglalt két gyerekhez. Anya pedig egész nap a szeretőivel randevúzgat… Szép kis család mondhatom. Ám a ház gyönyörű, a ruháim a legjobb márkajelzésekkel vannak ellátva, és Math vörös sportkocsijában száguldozni is varázslatos.

Egy nap, ahogy jöttem hazafelé az iskolából, megláttam, amint anya egy fiatal sráccal csókolózik. Sajnos ő is észrevett engem, elköszönt, s odabicegett hozzám, ormótlan magas sarkújában. Hatalmasat lekevert, s dühösen így szól:

• Hányszor megmondtam már neked Kathalina, hogy ne leskelődj utánam! Ezért segítened kell Belinek – a bejárónőnk- a takarításban! És ha Mike úrnak egy szót is ejtesz erről a kis incidensről, garantálom, hogy újra abban a koszos árvaházban landolsz.

Még be nem sötétedett, nem volt bátorságom hazamenni. Elég veszélyes egy tizenhat éves csinos lánynak, egyedül kóborolni, de nem érdekelt. Fél kilenc körül, az ablakom előtt tornyosuló fáról, bemásztam a szobámba. Ledobtam a földre iskolatáskám, átöltöztem egy könnyű hálóingbe, s MP4 lejátszómmal a kezembe felültem az ablakomba. Bedgtam a fülhallgatót, s kirekesztettem a világot. Szemem könnyekkel telt meg. Ahogy ott ültem összekuporodva, s kezemet összekulcsolva homlokomhoz nyomtam, miközben a csillagokat kémleltem, azt kívántam, csak egyetlen hétre had legyek boldog. Egy boldog gyermek kinek még fogalma sincs a világ rossz oldaláról. Ám ekkor lehorgonyzott fejemben az a szörnyű gondolat: Voltam én valaha boldog?
Ebben a pillanatban Math rontott be a szobámba. Elvette tőlem a zenelejátszót, államnál fogva maga felé fordított, letörölte a könnyeket arcomról, majd alig hallhatóan, így szól:
- Kérlek, ne sírj drága Kath, így is gyönyörű vagy, de jobban szeretem, ha mosolyogsz!

Erre kitört belőlem a zokogás. Matthew vállára hajtottam a fejem, s csak sírtam. Eltelhetett egy-másfél óra is, mire egy csöppet lecsillapodtam. Bár teljesen átáztattam Math pólóját, őt ez nem érdekelte, magához szorított, s simogatta a hátamat. Még gombóccal a torkomban így szóltam:

• Köszönöm, hogy vagy nekem! Nem is kívánhatnék nálad jobb … barátot!

Régóta nem tudtam rá testvérként tekinteni, ő annál több volt! Szerelmes voltam a mostoha testvérembe!

Erre olyan vártalan dolgot lépett, hogy még a lélegzetem is elakadt, megcirógatta arcom, hogy ránézzek, majd megcsókolt!

Tizenhat évet kellett szenvednem azért, hogy megélhessem életem egyik legboldogabb pillanatát. Hosszú idő volt, de úgy vélem megérte.