Mormotákkal suttogó

• Kategória: Mese | Szerző: Katie

Négy évvel ezelőtt kezdődött minden. Hatalmas dombok közt baktattunk felfelé, mikor megláttam. Kicsi volt és szőrös. Elbűvölt fürge mozgása. Megpillantott, és két hátsó lábára támaszkodott, két mellső mancsát pedig felhúzta. Már láttam ilyen állatot. Talán az egyik tankönyvben. Hirtelen beugrott. Ez egy mormota.
Leguggoltam, hogy közelebb kerüljek a kis élőlényhez. Ekkor egy újabb rágcsáló jelent meg. Felmérte a terepet, majd újabb, s újabb mormota tűnt fel a színen. Talán félelmet kellett volna éreznem, vagy esetleg le kellett volna blokkolnom, hogy tömérdek állat kerít be, de nem. Csupán elragadtatva gyönyörködtem a csöppnyi szőrmókokban. Ahogy ott gubbasztottam egyre közelebb jöttek. Anya gyorsan fényképeket készített, hogy megörökítse a pillanatot.
Szerintetek ő is hall minket? - egy kis éles hangra figyeltem fel.
- Nem tudom .. - érkezett a válasz.
- Talán. - oda szaladt elém az egyik kis jószág, mely felől az előbb a hang jött. - Meg-ér-ted, a-mit mon-dok? - szólt hozzám lassan és tagoltan a szőrgolyó. Ijedtemben fenékre estem. - Hát úgy látszik megijesztettem. - nevetett gúnyosan. - Bu! - próbált megrémíteni.


- Lehet, hogy néma? - vetette fel egy másik hang a tömegből.
- Ti ... ti .... ti tudtok ... beszélni? - sikerült kinyögnöm a szavakat.
- Mi persze, hogy tudunk. Csak ti ... vagyis a hozzád nagyon hasonlók, csak nagyobbak, sosem értik meg amit mondunk. Ezért inkább nem figyelünk rájuk mi sem. - válaszolt az, amelyik egy fél perce még gúnyolódott riadtságomon.
- Hát jó. - kételkedtem abban, hogy nem csak álmodom, de eldöntöm, hogy megpróbáltam velük kommunikálni. - Éhesek vagytok? Szeretitek a kekszet?
- Köszönjük. Nem eszünk semmit amit ti elénk raktok. Azzal mindig pórul járunk. - kiáltozott.
- Ohhh szegény Zsálya. - óbégatott valaki.
- Zsálya? - kérdőn néztem rájuk.
- Zsálya megevett valamit amit letettetek, és szinte azonnal feldobta a mancsát. - kiabált a furcsa mormota.
- És hogy hívnak? - érdeklődtem.
- Nem tudod? Valóban nem tudod? Én vagyok Kárdi. A mormoták mormotáinak legmormotábbika.
- És te? - elengedtem a fülem mellett a szemrehányást, és egy másik állathoz fordultam.
- Komló. - válaszolt.
- Én Mogyoró.
- Én pedig Sulyom.
- Vadkörte volnék.
- Gyömbérgyökér a nevem. - mindenhonnan nevek zúdultak felém. Egy dolog feltűnt: mindegyik név, valamiféle növény neve. Ekkor nyöszörgésre lettem figyelmes. Sulyom hatalmasat sikít, és Kökény segítségért kiált. Oda kaptam a fejem, és meglátom, hogy egy mormota vergődött a földön, mint egy partra vetett hal. Odasietek. Fuldoklik, állapítom meg. Fél kezembe felemeltem a kis állatot, másik kezemmel, mutató ujjammal, megpróbáltam segíteni a kis állaton. Míg én a fulladás okát próbáltam kipréselni a mormotából, körülöttem a szőrös kis lények feszülten figyeltek és aggodalmaskodtak. Hirtelen a mormota az arcomba köpött egy fél dióhéjat. Köhécselt és nyöszörgött még egy fél percig, utána letettem. A mormota bemutatkozott, majd hálálkodni kezdett.
Kárdi csak annyit mondott: "Talán mégsem vagy olyan semmirekellő."