A tűz szülötte

• Kategória: Sci-fi | Szerző: Ferc

Üdvözlünk a 3209. évben. Az emberiség véghezvitte a legnagyobb álmaik egyikét, a világbékét. Nincsenek háborúk, járványok, és nincsen rasszizmus sem. Mindenki boldog, és elégedett, azonban ez a világ túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Ezt a Wolper kolónián élő Virtlana is érzi. Hívogatóan lila szemeivel mindig a fenntartókat figyelte, azonban az utóbbi időben őt is figyelni kezdték. A lány nem törődött vele, hisz a szemein kívül nem tért el a többi lakostól. Vörös egyenesre vasalt haja a hátáig ért. Középmagas, vékony testalkatú lány volt. Általában fekete farmert, és szűkszabású rózsaszín felsőt viselt.
Az egyik szokványosnak induló nap folyamán olyan dolgok történtek Virtlanával, amiket senki nem értett. Testnevelésóra volt és a kötéllétrát kellett megmászniuk. Virtlana az egyik lépésnél megcsúszott és leesett, azonban amikor feleszmélt, hogy zuhan, a szemei hirtelen felvillantak, és alatta a föld egy puha homokgödörré változott, és ő sértetlenül megúszta.



Amikor ezt a tanár észrevette, megragadta a lány karját és magával rángatta.
Egy rácsozott ablakú szobába került, ahol mások is voltak, idősek és fiatalok egyaránt. Értetlenül nézte, ahogy bezárják előtte a vaskos ajtót, és magára hagyják. Megszeppenve nézett végig az embereken, mind rongyosak és soványak voltak. Az egyik öreg intett neki, hogy jöjjön oda, Virtlana lekuporodott az idős férfi mellé, aki ráncos arcával a lány könnyes arcát vizsgálta. –Már értem miért kerültél ide.- Mondta szomorú hangon az öreg.
-Miért? Mit tettem?- Kérdezte a lány könnyeivel küszködve. A férfi bal kezével letörölte az arcáról a könnyeket. –Nem kell félned, mi mind kilógunk az átlagos jelző alól, ezért kerültünk ide, hogy ne okozzunk felfordulást. Engem a túlzott kutatási vágy juttatott ide, téged pedig a szemeid.- Mondta mosolyogva.
-A… A szemeim?- Kérdezte értetlenül, remegő hangon.
-Igen a szemeid lilák, már önmagában ez is elég ok lett volna, hogy idehozzanak, azonban nem sejtették, hogy ezek az evolúció egy új lépcsőfoka.- Az ősz férfi elnevette magát.
-Bizony te már nem ember vagy, vagyis csak részben. A szemeid olyan erőt rejtenek magukban, amit a mai ember meg sem érthet.-
Virtlana megrémült ezek hallatán, de igyekezett ennek még a nyomát sem mutatni.
-Elmesélnéd, hogy mi történt akkor mikor használtad az erőd?- Kérdezte kíváncsian a férfi.
Virtlana megvonta a vállát. –Zuhantam. Leestem a kötéllétráról, és megrémültem… utána már csak azt éreztem, hogy megragadják a karom, és ezután kerültem ide.-
-És a zuhanás közben mire gondoltál?- Kérdezősködött tovább.
-Hát… Reméltem, hogy valami puhára érkezem majd…- Hirtelen a lány agyán egy gondolat futott végig. –Tehát csak erősen gondolnom kell arra, amit szeretnék tenni?-
Az öreg megvonta a vállát. –Ezt nem tudom, még csak olvastam a te fajtádról, és azok is hiányosak voltak.-
Virtlana felpattant végigmérte az embereket, majd lehunyta a szemét. „Legyenek mind életerősek… Legyenek mind életerősek” Ismételgette magában egyre erősödő elszántsággal, majd az egyik ismétlésnél kinyitotta a szemeit, amik szinte már izzottak valami különös lila lángok tengerében, és hirtelen minden jelenlévőbe egy energia nyaláb csapott. Mindenki rémülten takarta el az arcát, azonban nem éreztek semmit. Mikor kinyitották a szemüket megdöbbenve látták, hogy újra fitt és egészségesek. Virtlana ájultan rogyott össze, és a kemény kőpadlóra esett.
Mikor magához tért az öreg ült mellette. –Hogy érzed magad?- Kérdeztte aggódó arccal, majd felsegítette a lányt.
-Kissé szédülök, de ezen kívül jól vagyok.- Vágta rá Virtlana.
-Legközelebb az ilyen varázslatot hanyagold, még bele találsz halni egy ilyenbe!- Mondta szigorúan a férfi. A lányka bólintott majd mosolyogva a falhoz sétált. –Nos akkor itt az ideje, hogy kijussunk. Igazam van?- Ahogy ezeket kimondta, a szeme újra felizzott, és a falból kirobbant egy ajtónyi darab. A robbanást követően megszólaltak a szirénák, és robotok özönlöttek a helyszínre. Virtlana nevetve felugrott a magasba, miközben alatta egy jégoszlop emelkedett a magasba. A házak felett állva körbenézett, a távolban egy hatalmas nagy épületet látott, elkerítve a többitől. Merengéséből egy fegyver lövése zökkentette ki, és a jégoszlopot is a helyzetéből. Virtlana szeme zuhanás közben még erősebben felizzott, szinte már az egész szeme és a szemkörnyékén a bőr is lilán izzott, és körülötte a levegő remegett a forróságtól.
Hirtelen testét körülölelték a narancssárga lángok, és a ruhája kezdett leégni testéről. Előtűntek kecses formái, kerek telt keblei, azonban a lángok új ruhát öltöttek rá, így ismét elfedték, azt, amit Isten teremtett. Becsapódva a földbe egy kráter keletkezett körülötte, és minden felperzselődött körülötte.
Ruhája egy gyönyörű szoknya, amely a térdéig ért elől, hátul pedig egy kicsivel tovább, és ívesen végződött. Felsője lila lángszirmokból állt, vállatlan enyhe dekoltázsú felső, amely vállpántjainál táncoló lángok sokaságát eresztette az ég felé. Virtlana haja pedig vérvörössé változott. Átrohant a robotok között egyenesen a hatalmas épület irányába. A robotok mind megolvadtak, ahogy a lány elhaladt mellettük. Pár perc után oda is ért a létesítmény kerítéséhez, de a vastag drót sem bírta a hatalmas hőséget, és megolvadt. Virtlana belépve az épületbe elszörnyedt. Az épület belsejében egy hatalmas üreg volt minden felől csövek, vezetékek, és drótok futottak, a közepébe, ahol valami, vagy valaki volt. Virtlana szemei kezdtek fakulni, és a lángok is enyhültek, ahogyan egyre közelebb és közelebb ért a középponthoz. Mikor odaért félve félre húzott két vastag vezetéket, és egy nőt pillantott meg, akibe belevezették ezt a rengeteg csövet. Testét sebek, és égési sérülések borították, de arca tiszta és kecses volt. Mikor jobban megnézte észrevette, hogy a nőnek is lilák a szemei.
-Íme a tökéletes energia forrás! A tűz szülötteinek belső energiája elegendő ahhoz, hogy ellássuk a kolóniát, és a környező településeket.- Mondta egy öltönyös férfi kitárt karral egy erkélyről. –És most Virtlana, te következel. Át fogod venni az ő helyét, hogy még több energiához jusson a világ.-
Virtlana arca elsötétült, és a lángok is elfeketültek. Hirtelen egy hatalmas lökés hullám tört ki a lány testéből, és a hosszú haja az égnek állva hullámzott. Előtűnt Virtlana gyilkos tekintete, amitől a férfit elkapta a halálfélelem. –Szóval ez volt az a titok, ami a béke és a jólét mögött állt. Milyen ironikus, hogy pont az kereste ezt, akinek egykor majd ide kellett volna jönnie.- Mondta gúnyosan. Hirtelen felugrott a férfihoz, és a torkánál fogva fél kézzel a levegőbe emelte. A férfi igyekezett szabadulni a szorításból, azonban minden hiába, nem sikerült neki, már-már majdnem megfulladt, mikor megjelent az öreg, és megfogta Virtlana kezét.
-Elég lesz kicsi lány. Ne válj olyanná, amilyen ez az ember, használd jó célokra az erődet.-
Virtlana haja újra a hátára hullott, és a gonoszan csapkodó lángok is megszűntek. Utoljára végignézett a rémült férfi arcán, majd, mint aki megunta játékát a terem sarkába hajította és kisétált az épületből. Az öreg utána sietett. –Most hová mész?-
Virtlana elmosolyodott. –Természetesen valami ruháért, fárasztó ezt az öltözéket fenttartani.-
Miután a lány újra normális ruhában volt az öreggel együtt elindultak, hogy elhagyják a kolóniát, ami addigi otthonuk volt. Ők maguk sem tudták, hogy mi lesz ezután, de nem is törődtek vele, hisz egy ilyen szörnyűséges titok után már csak jobb jöhet.