Egy rózsa futott végig a földön, utópikus sebességgel, felém közeledve. Nem tudtam mozdulni. A csodás növény elért a lábamig, és egyre kúszott fel rajtam, míg a földre nem estem, s teljes testemet el nem borította.
Hirtelen felpattant a szemem. Csak álom volt. Próbáltam megnyugtatni magam, de szívem hevesen dobogott. Felkönyököltem, hogy lássam anya arcát. Összegömbölyödve feküdt az ágyon a falnak fordulva. A másik oldalamon két testvérem terült szét. Toma, rövidre nyírt hajú öcsém lábai az oldalamba fúródtak, feje pedig Lauren hónaljában bújt meg. Lauren már tizennégy évesen 175 centi volt, most így tizennyolc éves korára elérte a 182-t is. Haja ugyanolyan volt mint Tomaé és kifejezetten hasonlítottak egymásra arcilag is, habár az idősebb hasonmás csontozata sokkal erősebb volt. Karjain az izmok tökéletesen helyezkedtek el, rajtuk pedig a vadászat nyomai, és más sebhelyek pont kellően macsósították, amúgy is szemre méltó felépítését.
- Mizu? - szólít meg Leuren, én pedig ijedtemben majdnem felugrom. Látom, hogy ezt Toma is érzékelte, forgolódik, és én védelmezőn betakargatom, majd odasúgom: Semmi baj. Még korán van. Aludj!
- Mi lenne? - vetem oda bátyámnak, akire most igen haragszom, hogy így megijesztett, s ezzel Tomát kizökkentette álmából.
- Hát valamin nagyon merengtél. - fürkészi arcomat bohókásan Lauren. Én nem felelek, csak előre csúszom az ágyon, és elmegyek felöltözni. Hosszú meleg nadrágot, terepszínű pólót veszek fel. Felkapom a bakancsomat, és belebújok a pulcsiba, amit anya kötött. Mikor visszamegyek Lauren ott áll felöltözve. Magamra rántottam bélelt, fivéremtől örökölt kabátomat, és kilépek az ajtón. Bátyus úgy követ, mintha olvasna a gondolataimban.
- Milyen nap van? - kérdezem felvetőlegesen.
- Kedd. December 18.
- Hét nap ... - nyöszörgöm elhalóan.
- Igen... - hallom a megvilágosodást Lauren hangjában. Bele rúgok a hóba. Utálom a havat. Olyan hideg, olyan vizes. Ez számunkra az év legrosszabb része. A hó befolyik a kis faházba ahová a tüzelőt gyűjtjük egész évben a zordabb téli napokra, minden átvizesedik, és van, hogy rá is fagy. Szinte minden használhatatlanná válik. Anyának a pékségben ahol alkalmazzák ilyenkor viszonylag van munkája, viszont én nem tudok a gyógynövényeimmel kereskedni, hiszen mindent ellep ez az átkozott hó, és fagy. Lauren ugyan tud vadászni, de a zsákmányain is látszik, és már be is vallotta, hogy sokkal nehezebb. Neki nem is a hó, sokkal inkább a jég az ellensége. Toma szeretne segíteni, de még olyan kicsi, hogy a napok nagy részében, pláne most, csak a kis házban kuksol, mi pedig felváltva vigyázunk rá Laurennel. Már megismer egy két gyógynövényt így mikor szép az idő, jön, és gyűjti velem, Lauren pedig magyarázgatta már neki, hogy hogy tud nyíllal a kisebb állatok szeme közé találni ahogy kell, hogy hol kell megszúrni egy vadat, hogy ne szenvedjen, hogy hogyan léphet a legnesztelenebbül, és miként tud könnyedén fára mászni. Még egyszer azt a kis íjat és nyilakat is a kezébe adta, amin annyi idősen ő tanult apától íjazni mint amennyi most Toma, de anyát a szívroham kerülgette mikor meglátta, és kivette Toma kezéből az íjat, majd Laurent egy hétig szidta, hogy hogy lehet ilyen felelőtlen, egy ennyi idős gyerek kezébe még nem lehet nyilat adni. Igazából Lauren is öt évesen tanulta meg a vadászat legfőbb fondorlatait, és kezdett bele az íjászat elsajátításába. Látszott, hogy valóban tehetséges, mert hét éves korára mesterien forgatta a kést, tökéletesen bánt az íjjal, a legmagasabb fára is felmászott, és a legeslegkisebb pontba is beletalál, dárdával, késsel, nyílvesszővel, és bármi mással. Ha ismernék tehetségét, a katonaság már rég lecsapott volna rá. Tudtam is, hogy mit kap tőlem karácsonyra. Nem is ez volt az én problémám az ünneppel, mint másoknak. Én nem azon rágódtam, hogy vajon örül-e majd a sajt készítésű bőr nyílvessző tartó tegeznek, amit már egy ideje elkészítettem, és elrejtettem, vagy hogy nem- e túl kisbabás a mackó amit maradék anyagokból varrtam Tomának, és hogy eléggé kifejezi-e a hálámat anyának az a néhány illatgyertya amit még ősszel készítettem néhány gyógynövényből. Mi azon rágódtunk, hogy mi kerül az asztalra, lesz-e fánk, lesz -e rajta dísz, s hogy addig meg nem fagyunk-e egyik éjszaka. Azon gondolkodtunk, vajon apa haza tud-e jönni, hogy nem sérült-e meg, és ha haza is jön, nem a sebei ápolgatásával kell- e töltenünk az ünnepeket. Vajon mit hoz a holnap, és hogy Tomanak miért nem lehet soha rendes karácsonya. Lauren valószínűleg azon gondolkodik sikerül-e vadat lőnie majd az asztalunkra, vagy mint tavaly, csupán zöldség, és a pékségből kapott kenyér lesz az asztalunkon. Hirtelen eszeveszett köhögés tört elő a tüdőmből, és mellhasamra szorítottam a tenyeremet, mert szörnyen fájt.
- Mi a baj Grace? - kérdezte kétségbeesetten Lauren.
- Semmi. - nyögtem két köhögés között.
- Gyere, menjünk be! - aggodalmaskodik Lauren. Parancsára elindulok befelé, és mintha egy kicsit múlna a köhögés. A házban semmivel sincs melegebb, mivel nem nagyon tudunk fűteni, és a ház szinte teljesen kihűlt. Anya és Toma már ébren van. Anyára kiül a riadtság.
- Mi történt? - sikolt anya, mikor meglátja Lauren féltő és az én sápadt tekintetem.
- Semmi baj anya! Nyugalom! Csak köhögök! - próbálom lecsitítani. Lauren kimegy a faházba, és behoz némi fát. Be akar gyújtani. - Lauren, hagyd! Jól vagyok, és lesz ennél hidegebb is!
- Beteg vagy!- közli ellenkezést nem tűrően, és már be is tette a tüzelőt a kályhába. A hidegben szinte azonnal érzem, ahogy a meleg terjengeni kezd, és ugyan nem örülök, hogy elhasználunk egy csomó fát, hálás vagyok ezért a csodás melegért. A gyomrom kavarogni kezd. Hirtelen felállok és érzem, hogy izzad a tenyerem, és a teljes testemben remegek. Kirohanok a kertbe, és hányok. A torkomat marja a savas okádék, és azt hiszem, minden amit ebben az évben lenyeltem, most kijön belőlem. Lauren érkezik, és összefogja meleg, hatalmas markával a hajamat. Lauren a legjobb barátom is, de nem engedhetem hogy ezt végig nézze. Mikor abbamarad, kérem Laurent, hogy menjen innen. Azt hazudom, hogy jobban vagyok, de tudtam, hogy ez csak egy kis szünet volt. Lauren már vitatkozna, hogy nem megy sehová, de újra hányok. Így telik el egy hosszabb idő. Hányok, majd szünet. Végül teljesen kiürül belőlem az utolsó csepp víz is, és a gyomorsavtartalmam minimálisra csökkent. Teljesen kimerültem, és majdnem összeesek. Lauren látja, hogy az ájulás kerülget. fogja magát és karjába vesz, mint egy csecsemőt, de nincs erőm ellenkezni. Bevisz, és letesz az ágyra. Hoz egy pohár vizet és néhány levél száraz mentát, amiről tudom, hogy a kosaramból kotorta. Anya kétségbeesetten liheg, Toma pedig odajön hozzám, és így szól.
- Ha hozok neked olyat mint a néninek adtunk jobban leszel? - hirtelen eszembe ötlik a hölgy, aki az ősz elején keresett fel, hogy a fia folyamatosan köhög, és a két korty víz sem marad meg benne. Teljesen ki volt száradva a fiú. Kimosták a gyomrát, de nem lett jobban. Rendszeresen elájult a srác és kiütések jelentek meg rajta, amikből sötét genny folyt. Tudtam mi kell a duzzanataira, és tudtam mi kell a hányására, és a köhögésére, de az orvosok nem tudták mi baja van, és azt mondták várniuk kell a fejleményekre, hogy kiderítsék mi van vele, viszont a srác haldoklott. Elmondtam a hölgynek, hogy szerintem, milyen növényekkel lehetne legalább enyhíteni a fájdalmain, de azt is elmondtam, hogy ez egyáltalán nem biztos. A nő kétségbeesetten könyörgött, hogy hozzak neki olyan növényeket. Tomaval elmentünk, és összeszedtük a növényeket. Elmondtam a nőnek, hogy mit tegyen és hogyan. A fiú egy hét múlva maga jött köszönetet mondani. Az én tüneteim sokkal gyengébbek. Nincsenek rajtam kelések, és el sem ájultam.
- Toma, az a fiú sokkal betegeb volt nálam. Én biztosan csak elrontottam a gyomrom. - simítom végig a kezem csöppnyi arcán. Hamarosan elaludtam, és ezt a napot végig is aludtam, vagy két napot, nem tudtam behatárolni. Visszatérő rémálmom volt a rózsáról, ami mindig valahol félbeszakadt. Volt, hogy a növény épphogy csak el kezdett kúszni a lábamon, majd sötét képek villantak be, és más álommal folytatódott az illúzió, de volt, hogy miután ellepett a növény kitörtem belőle, s világos, csodálatos képek villantak be. Mikor felébredtem, Lauren mellettem ült, és növényeket pakolászott rám. Nem kellett felnéznem, hogy tudjam, gyógynövény, s hogy milyen. Megnéztem, miért rak rám ilyen temérdek feketenadályt. Felemeltem erőtlenül a fejemet, és megpillantottam, hogy undorító kelések duzzadtak testemre, amelyből sötét genny duzzad ki. Tomanak igaza volt. De honnan szereztek ilyen sok feketenadályt ebben a fagyban és hóban? Talán néhány száraz levél maradhatott a növényes táskámban de nem ennyi.
- Hányadika van? - kérdezem Laurent.
- 24.-e. - nyögi halkan, és betakargat, mint egy védtelen kisgyereket. Meg kell hagyni annak is érzem magam. Nem tudnák, talán még egy pohár vizet sem elbírni, vagy a poharat sem. Újra járás képtelenné váltam, mint születésemkor, és elhaló nyöszörgő beszédemet a szoba másik feléből bárki gagyogásnak vélhetné. Nagyon jól esik Lauren törődése. Ekkor pillantom meg a csuklómból kiálló két csövet. Feljebb nézek, és észreveszem az infúziót, és elmerengek vajon ki köthette be. Előre nézek és meglátom apát. Legszívesebben kiugranák az ágyból, hogy karjaiba vessem magam.
- Apa.... - nyögök, és közelebb jön.
- Szia kicsim. - mosolyog, és végig simítja az arcomat úgy, ahogyan én Tomaét szoktam. Már kérdeznék is, de csak úgy mint Lauren, ő is tökéletesen olvas a gondolataimban. - Haza engedtek minden orvost és ápolót az ünnepekre, akinek családja van. - mosolyog rám apa, de az arca, hirtelen komoly lett. - Rajtad pedig azt hiszem valamiféle karácsonyi csoda segített, mert ha egy nappal később érkezem ... - a hangja elcsuklik - akkor talán a testedet teljesen felemészti a fertőzés, vagy talán kiszáradsz. - Hirtelen eszembe jut a rémálmom. A fertőzés úgy hálózott be mint a rózsa. Vicces. Az infúzióra nézek, amiből az ételt és a táplálékot kapom, majd a a friss gyógynövényekre.
- És honnan szedtetek most friss gyógynövényeket? - vetem fel.
- A körzetben, ahol dolgoztam, egy csepp hó sem esett, ami azt illeti nem is fagyott, és a feketenadály mindig jól jöhet, főleg olyan helyen, ahol mindennaposak a dulakodások, és az elhanyagolt sebektől vérmérgezést szenvedő emberek, így mindig volt nálam, és amint megtudtam, hogy kimenőt kapok, semmit nem vettem ki a táskámból, indultam is. Azt hiszem ebben is szerencséd volt. Így maradt nálam az infúzió is. Igazi kis mázlista vagy - újra megsimítja az arcomat. Én pedig ismét az infúziót szemlélem. Csupán most figyelek fel rá, hogy a tasakok, egy vállfáról lógnak, mert elég nyilvánvaló, hogy apa nem hord magánál állványt.
- Aludj. Szükséged van a pihenésre. - mondja Anya, és odalép hozzám, hogy puszit nyomjon homlokomra. Szinte azonnal álomba szenderülök. Mikor felkelek, reménykedem, hogy nem aludtam át a karácsonyt. Megnézem karjaimat, és érzem, hogy az erőt mintha az éjszaka visszavarázsolták volna belém. Apa kivette az infúziót, és némiképp a duzzanataim is lementek. Hirtelen, -és nem tudom miért,- egy mondat ugrik be a rengeteg könyv közül az egyikből, amiket olvastam városunk tágas könyvtárában, mikor volt egy kis szabadidőm. "Sose hagyjon el benneteket a remény" Azt hiszem én már feladhattam volna, de megmenekültem. Ezerféle variáció lett volna, hogy miként öl meg a fertőzés, melyeket mondhatni megálmodtam, és mégsem. Boldog vagyok. Mosoly ül ki az arcomra, mikor Lauren és apa, egy hatalmas vadpulykával, és nyulakkal a kezükben lépnek be az ajtón, mögöttük anya és Toma két kenyér és zöldségek társaságában jelenik meg.
- Na hogy vagy kislány? - szól oda Lauren.
-Jól.- vigyorgok. - Honnan loptad a madarat? - piszkálódom, mintha úgy gondolnám, nem tud ekkora állatot lőni, pedig telljes mértékben biztos vagyok benne, hogy ennél sokkal hatalmasabb vadakat is képes lenne elejteni. Megforgatja a szemét, és nekiállnak az állatok előkészítéséhez. Én csak nézem, ahogyan sürögnek, forognak, és nagyon szeretnék nekik segíteni, el kell, hogy mondjam, fantasztikus érzés őket nézni.
A Karácsonyi vacsora tökéletesre sikerült. Mindenki az ágyon ült körülöttem, és felejthetetlennek éreztem az óvó pillantásokat amiket néha rám vetettek, és hogy éreztem, soha nem hagynak el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése